Közgyűlés

Éves közgyűlés

Nemzetőrök Országos Szövetségének

Közgyűlése

A találkozó időpontja:2019.03.23.13. óra

Pontos helyszín: 1181. Budapest. Havanna u. 5.

Jelen vannak: mellékelt jelenléti ív alapján:38. fő

Megjelentek abból a célból gyűltek össze, hogy törvényben foglaltaknak megfelelően a mellékelt meghívóban szereplő napirendi pontok alapján megtartsák a közgyűlésüket. (Meghívó a jegyzőkönyv mellékletét képezi)

Megnyitót Dudás István a Nemzetőrök Országos Szövetségének elnöke tartotta.

Jelenlevők a Közgyűlés levezetésére felkérték: Dudás Istvánt

A jegyzőkönyv vezetésére: Váguláné Vajda Évát

Jegyzőkönyv hitelesítőinek. Ivanics Istvánt és Katona Gábort

Mivel a jelenlevők létszáma alapján a közgyűlés határozatképtelen, így az alapszabálynak megfelelően a levezető fél óra elteltével összehívja az újabb közgyűlést.

A szavazás előtt a levezető elnök megállapította, hogy a jelenlét megegyezik a közgyűlés induló jelenléti íve szerinti jelenléttel.

Ezt követően szavazás után a közgyűlés a következő határozatot hozza:

1/2019.(03.23) sz. határozat

A közgyűlés szóbeli nyílt szavazással egyhangúan megválasztja a közgyűlés levezetőt: Dudás Istvánt

Váguláné Vajda Évát jegyzőkönyv vezetőnek. Ivanics Istvánt és. Katona Gábort jegyzőkönyv hitelesítőnek.

.

Dudás István tájékoztatja a jelenlevőket napirendi pontokról:

1. Elnöki beszámoló

2. Alapszabály módosítás Vezetőségi tagok, Bizottságok, beszámolója

3. Hozzászólások, kérdések, javaslatok

továbbá azt kéri, hogy amennyiben további javaslataik vannak a megjelenteknek, egyéb napirendi pontokra, azokat terjesszék a közgyűlés elé.

A Levezető, kéri, hogy a közgyűlés a szabályszerűen ismertetett napirendi pontokat fogadja el.

. 2/2019.(03.23) sz. határozat

A közgyűlés nyílt szóbeli szavazás útján egyhangúan elfogadja a fentebb előterjesztett napirendi pontokat.

Ez követűen az Elnök megtartotta beszámolóját

Nemzetőrség tagja lehet, minden nagykorú cselekvőképes magyar állampolgár, aki a szövetség céljait és az alapszabályzatot elfogadja, büntetlen előéletű, jelen pillanatban nem

folytatnak ellene eljárást, a belépési nyilatkozatot aláírja, és tagdíjfizetési kötelezettségének eleget tesz. Csatlakozhatnak a Szövetséghez más - nemzetőr eszmét valló - és jelen Alapszabályt elfogadó jogi személyiséggel rendelkező szervezetek is. Szövetségünk az egész országra kiterjedő felelősséggel és hatókörrel látja el feladatát

A Nemzetőrök Országos Szövetsége részére a Magyar Szabadalmi Hivatal a mintaoltalom megadását 91328 lajstromszámmal bejegyezte. Az oltalmi idő kezdete: 2008.novenber 17. Díszruha, gyakorlóruha, Nemzetőrök Országos Szövetség felíratós mellény, nemzetőr igazolvány, az autós matrica, a jelzések használatának joga kizárólag azokat a tagokat illeti meg, akik az adott évre kiállított igazolvánnyal rendelkeznek

A tag köteles kilépésekor az arcképes igazolványát, és az igazolványtartó tokot visszaadni a Szövetségnek. Minden régióba ellátogat, időpont egyeztetés. Pályázatok figyelése.

Régióparancsnokok fogják össze tagjaikat. Az elnökség tevékenysége nemcsak az, ami látványosan megjelenik, hanem a mögötte lévő folyamatos szervezés. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy évente több alkalommal közösen leüljünk: értékeljük a múltat, tervezzük a jövőt, megbeszéljük a felmerült problémákat.

A nemzetőr közösségünk összetartozásának erősítése és gyakorlás céljából időnként olyan programokat is szervezünk, ami egyszerre fejleszt és kikapcsol.

Tagjaink részére taktikai eligazítást, előadásokat tartottunk. Témája: a víziközlekedési baleset-megelőzés, áldozatvédelem, víziközlekedési biztonsága, állat-környezet és természetvédelemmel kapcsolatos információk. Önvédelem.

A levezető az elnöki beszámolót vitára bocsátja és kéri a jelenlevőket, hogy érdemben alkossanak véleményt, szóljanak hozzá a beszámolóhoz.

Mivel érdemben nincs hozzászólás a levezető szavazást kér. A Közgyűlés nyílt és egyhangú szavazással meghozza a következő határozatott

3/2019.(03.23) sz. határozat

A közgyűlés nyílt szóbeli szavazás útján egyhangúan elfogadja az Elnöki beszámolót.

2. Napirendi pont Alapszabály modósítása:

Levezető: A közgyűlés összehívására illetve a napirendi pontban szereplő Alapszabály módosítására azért van szükség, mert a Fővárosi Törvényszék 12. Pk.61.107/2002/30. számú végzéssel hiánypótlási felhívást bocsájtott ki, amely hiánypótlási felhívás értelmében a létesítő okirat átfogó felülvizsgálatot igényel

. Változásokat ki kell emelni (vastagított vagy dőlt betűkkel, vagy aláhúzással) a törölt részek áthúzásával a Cnytv.38 § bekezdésének második mondata alapulvételével. A létesítő okiratot egységes szerkezetbe kell foglalni, valamint hiányos a közhiteles nyilvántartásunk, nem tartalmazza a célszerinti besorolást Az alapszabály -módosítás tervezetének részletes ismertetésére került sor Kéri, hogy mindenki alaposan olvassa el

A levezető kéri a jelenlevőket, hogy érdemben alkossanak véleményt, szóljanak hozzá. Mivel érdemi hozzászólás nem volt a levezető szavazásra teszi fel az alapszabály -módosítását.

A közgyűlés nyílt és egyhangú szavazással meghozza a következő határozatot

4/2019.(03.23) sz. határozat

A közgyűlés egyhangulag elfogadta, megszavazta az egységes szerkezetbe foglalt Szövetség módosított Alapszabályát miután azt részletesen megtárgyalta.

Az elfogadott módosítások a következők:

. Nemzetőrök Országos Szövetsége elnevezésű civil szervezet alapszabályának hatályos jogszabályok szerinti módosítása tárgyában 2019. március 23.-án tartott Közgyűlésen hozott határozatok alapján egységes szerkezetbe foglalva, figyelemmel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatályba lépésére és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezéseire. A módosított Alapszabály tekintetében a Fővárosi Törvényszék 12. Pk.61.107/2002/30. számú végzéssel hiánypótlási felhívást bocsájtott ki, amely hiánypótlási felhívás értelmében az Alapszabály egyes rendelkezéseinek érvénytelensége, módosítása, felülvizsgálata szükséges.

A fentiekben rögzített hiánypótlási felhívás értelmében az Alapszabályt Közgyűlés határozatával módosítani rendelte, e Közgyűlés határozatot tartalmazó jegyzőkönyv jelen Alapszabály elválaszthatatlan mellékletét képezi. A hiánypótlási felhívás alapján, illetve a Közgyűlés határozatai alapján módosított rendelkezések "vastagított" betűvel, a hatályon kívül helyezett rendelkezések áthúzott betűvel kerülnek jelzésre, míg a 2017. január 28. valamint 2018.április 21. Közgyűlés által elfogadott és a hiánypótlási felhívással nem érintett rendelkezések az Alapszabály törzsszövegébe azonos betűtípussal és formával beépítésre kerültek.

Az elfogadott módosított alapszabály a következő:

3.§

(1) A Szövetség célja, feladata, tevékenysége:

Nemzetőrök Országos Szövetsége Civil szervezet, célja a magyar nemzet és a magyar haza szolgálata. Az 1848-49-es és 1956-os nemzetőr hagyományok ápolása, nemzetőr múlt megőrzése.

II. fejezet

6.§

A tag felvételéről az Elnök, Elnök helyettes, Elnökség dönt. Közgyűlés dönt az Elnök, Elnök helyettes, Elnökség javaslata alapján

(4) Kizárás akkor mondható ki

4.6 A tagsági jogviszonyát a tag a Szövetség Elnökének, vagy a Szövetség Elnökségéhez címzett írásbeli nyilatkozatával bármikor indoklás nélkül megszűntetheti. A tagsági jogviszony a tag nyilatkozatának az Elnök ill.az Elnökséghez történő megérkezése napján szűnik meg.

9.§

1. A közgyűlés:

A közgyűlést az Elnök akadályoztatása esetén az Elnök helyetteshívja össze. a közgyűlést

15 nappal az ülés időpontja előtt kiküldött meghívóval, a szövetség székhelyére kell összehívni, de az Elnök, Elnök helyettes, Elnökség, Közgyűlés határozata alapján a Közgyűlést más, a Közgyűlésmegtartására alkalmas helyre is összehívhatja

(5) A közgyűlés hatáskörébe tartozik az elnök megválasztása

Elnökhelyettes

- Képviseli a Szövetséget az országos, területi, regionális, megyei hatóságok és más egyéb szervezetek, települési önkormányzatok társadalmi szerveztek, a külföldi társszervezetek előtt

Beszámolók: Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság

2018. -as év adatainak ismertetése: A Nemzetőrök Országos Szövetsége 2018 évben nem nyújtott sem pénzbeli, sem természetbeni juttatást vezető tisztségviselőinek

Etikai és Fegyelmi Bizottság

Nemzetőrök Országos Szövetsége Cím: 1188 Bp. Póth Irén utca 93/b
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el